- Gyere kicsim, már vár ránk Reni, az edződ. - tárta ki előttem a kocsi ajtót anyu, mert én ámulva-bámulva a legelésző lovakat figyeltem, akik az érkezésünkre felkapták a fejüket és oda ügettek a karám oldalához, hozzánk. Olyan gyönyörű itt minden... Lehet vagy 20 hektáros ez az egész terület, de nekem egyértelműen akkor is a nagy, tágas istálló mögötti pályák tetszenek a legjobban *-* Van egy fedeles pálya ( amint látom) meg egy Díjugrató és egy másik Díjlovagló pálya :) Sokkal nagyobbak, mint az előző lovardákban, ahová jártam, a pályák. Velünk szemben pedig egy nagy ház uralkodik a szép, egyedi sárgás színével. Aztán a háztól haladva jobbról-balról karámok vesznek körül, amíg nem érkezünk el a murvás út végéig. Onnantól szemben már csak az elkerített, fás terület van, amúgy meg a ház mögött még mindig a karámok vannak.
A gondolat menetemet anyu zavarta meg, ahogy egy kicsit meglökött. Először nem tudtam, hogy miért lökdös és, hogy mi a baj, de aztán észre vettem, hogy Reni ( a jövőbeli edzőm, remélem) jött ki a házból. Hát, egy két percre leblokkoltam, mert tiszta hasonmásom volt. Ugyanolyan hosszú szőke haja van, karcsú, enyhén magas alkat, és mosolygós, mint én is :) Amikor aztán már mi is az istálló ajtóhoz mentünk, ahol éppen Reni nyitotta ki a zöld alapon borított, aranyozott ajtót és felénk fordult láttam meg, hogy a szemünk is egy színű vagyis zöld.
- Szia. Gondolom akkor te vagy Nóra - ragyogtatott felénk egy mosolyt, közben pedig betessékelt minket az istállóba.
- Bizony - nyögtem ki, miközben a meglepettségemben szinte szólni nem tudtam, csak ezt a szót is valahogy... Rögtön jobbról és balról egy-egy boksz fogadott, szemben velem pedig egy tágas kijárat, (amit most nyitott Reni éppen ki) és a pályákat láttam meg, amire szerintem leesett az állam.
Visszatérve az istállóra, valami eszméletlen szép. A betonozott folyosó is nagyon széles, így biztosítva, hogy két ló is simán elférjen egymás mellett. A bokszok aljától a közepéig fából vannak és onnantól felfelé már rácsos, de nem is az a sima, hanem amilyen már az újabb bokszoknál van :
Az első bokszba ahová benéztem, egy szürke paci nyihogott fel és nézett meg magának azokkal a nagy barna szemeivel :)
A boksz ajtaján van egy átlátszó "tok" és abba bent a megadott lóról az infó. Például ennél a pacinál ez állt benne :
Ló neve : Croko
Neme : Herélt
Kora : 6 éves
Fajtája : Holsteini
Anyja neve : Catlin
Apja neve : Creke
Tulajdonosa : Vártai Renáta
- Ő itt Croko - jelent meg mellettem Reni mosolyogva, rámutatva Crokora. - Croko ő itt Nóri - "mutatott be" engem a pacinak, és Crokot nekem az új edzőm.
- Gyere nézd meg a többi lovat is - karolta át a vállamat Reni és együtt elindultunk a többi ló felé. Anyu meg, ahogy látom már össze barátkozott az egyik pacival, mert az egyik boksznál sutyorgott éppen :)

Nagyon jó lett *-* Jöhet a következő rész :)
VálaszTörlésKöszi :) Oki, csinálom ;)
VálaszTörléskövi részt :)
VálaszTörlésOké, már az 50%-a kész :)
Törlésoki
Törlés